A pénzről gyerekeknek-ilyet is tudunk! A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy projekt keretében.
A projekt célja, hogy iskolás korú gyerekeknek praktikus tudást adjon át a pénzhasználatról, az azzal járó felelősségről, a takarékoskodás, előre gondolkodás fontosságáról.
Elsőként Stefánich Andrea tartott érdekes, interaktív előadást a GYSEV CARGO működéséről, hogyan működik egy nagyvállalatnál a gazdálkodás, a gyerekek számára is érthető példákkal szemléltetve a nagyságrendet, összehasonlítva a gyerekek zsebpénzét a cég egy havi gazdálkodásával.
Ezt követően Balogh Lajos a pénz történetéről, a világon évezredek óta betöltött jelentőségéről, történelméről beszélt, majd érdekes sztorikkal fűszerezve a gazdálkodás néhány alapkifejezését magyarázta el a gyereknek, úgy mint infláció, hitel, vagy a valuta-deviza kifejezések közti különbség.
Ezután végre elővehették a gyerekek a mobiltelefonjukat, és Hőfer-Nagy Szilvia koordinálásával egy online tesztet töltöttek ki a hallottakról.
Elmaradhatatlan része a fiataloknak szóló programoknak cégünk bemutatása virtuális valóságon keresztül, ezzel zártuk a programot.
Köszönjük a gyerekek érdeklődését, látogatását!